Szörnyű igazsággal szembesítette Amerikát az
Akaratuk ellenére címmel megjelent könyv, mely a hidegháborús évek egyik
legbrutálisabb orvosi kísérletsorozatát dolgozza fel: mentálisan
elmaradt gyermekek ezrei voltak olyan módszerek áldozatai, melyeket a
"vádold az ellenségedet a saját bűnöddel" logika alapján korábban
Mengelének tulajdonítottak a mítoszgyárosok.
"Az otthon leélt pokoli évek után nekem az a
környezet csodálatos élmény volt. Úgy éreztem ott magam, mintha mindig
karácsony lenne. A Red Sox meccseire jártunk, játszottunk, szórakoztunk,
ajándékokat kaptunk. Ma is megvan a Miki egeres órám, amit ott kaptam" –
mesélte a zágrábi Jutarnji list amerikai tudósítójának a ma 72 éves
massachusettsi Charlie Dyer, a Fernald Állami Iskola egykori tanulója.
A nyugdíjas férfi 1954-ben, tizennégy évesen
került be a walthami intézménybe. Nagy családba született – alkoholista
szülők gyermekeként. Favágó apja sohasem volt otthon, így Charlie-t és
hét testvérét az állandóan részeg anya "nevelte".
Radioaktív tejet ittak
Nem csoda, hogy Charlie az iskola leghírhedtebb és
legrosszabb tanulója volt. Így került hát a magát "sajátos nevelési
módszerekkel" hirdető állami intézménybe. Charlie-nak ott jó dolga volt,
csak negyven évvel később szerzett tudomást arról, hogy ő és azok a
társai, akik szellemileg nem épültek le, a kivételezettek közé
tartoztak.
Egyebek között az ő megfigyeléseit is felhasználta
az Akaratuk ellenére (Against Their Will) című új könyv három szerzője,
Allen Hornblum, Judith L. Newman és Gregory Dober, akik öt év kutatás
eredményeit foglalták össze a leleplező műben.
Mint kiderült, a Fernaldba került szegény sorsú gyerekek közül ezrek kísérleti egérként voltak részesei válogatott kínzásoknak.
A walthami állami iskola ugyanis a hidegháborús
években egy titkos, sötét emberi laboratórium volt, melynek mentálisan
elmaradt kis lakóira szörnyű élet várt. Sokakkal például radioaktív
tejet és zabkását etettek. Többüknek naponta megcsapolták a gerincét,
másokat kasztráltak, a hatéveseket pedig szifilisszel fertőzték meg,
hogy a különböző gyógyszerek hatását felmérjék a betegség
gyógyíthatatlannak tartott típusain.
Agyat roncsoltak
A legszörnyűbb sors azonban az agresszív
természetűekre várt. Nekik a rettenetes fájdalommal járó lobotómiát
kellett elszenvedniük. Ennek a beavatkozásnak a lényege az, hogy az agy
homloklebenyét szétroncsolják, ami teljes szellemi leépüléssel jár
ugyan, de a beteg megnyugszik.
Az embertelen műtét hatásait még a harmincas
években csimpánzokon fedezték fel, s később a "feltaláló", Egas Moniz
portugáliai idegsebész 1949-ben még orvosi Nobel-díjat is kapott érte.
– Ezeket a módszereket alkalmazták gátlástalanul a
hidegháború éveiben Amerikában is. Olyan kísérletek voltak ezek,
amikért Joseph Mengelének sem kellett volna szégyenkeznie – mondta el az
interjúban a könyv egyik szerzője, Judith L. Newman.
Mint kiderült, nem a massachusettsi iskola volt az
egyetlen. New York-i és New Jersey-i szegényházak, iowai és ohiói
katonaiskolák is emberi "adatszolgáltatókká" váltak, ahonnan a kis
kísérleti alanyok mintáit a New York-i Bellevue Kórházba küldték további
elemzésekre.
– Az biztos, hogy a kísérleteket több ezer
gyermeknek kellett elszenvednie, de azt senki sem tudhatja meg, hogy
pontosan hányukat is kínozták éveken át, mert ilyen adatok egyszerűen
nincsenek. – mondja a szerző.
Eldobható termékek
– A kis szerencsétleneket úgy kezelték, mint
eldobható terméket, hiszen az állam szerint ők sérült, tehát nem kívánt
embereknek számítottak – mondta Allen Hornblum, a könyv másik szerzője. –
Ismétlem, nem az egészséges elméjű gyermekek voltak a kísérletekre
kiszemeltek, hanem – persze, ha nem történt tévedés – kizárólag a
betegek, tehát a legsebezhetőbbek.
Charlie Dyer csak megerősíti a szavait, bár ő gyerekként nem jött rá, mi is folyik az iskolában.
– Természetesen mi is sejtettük, hogy az
iskolánkban valami nincs rendben, hisz a kísérletek megnyomorított
áldozataival naponta találkoztunk, és láttuk, hogy sokuknak az állapota
egyik hétről a másikra drasztikusan megromlott, de gyerekek voltunk. Nem
tulajdonítottunk ennek nagyobb jelentőséget, azért sem, mert többségünk
szörnyű nyomorból került oda be, s annak örült, hogy végre jobbra
fordult a sorsa.
(Bors nyomán)
Kommentáld!